Panoptikum kisokos – Magyar uralkodók

Álmos vezér (819? – 895?):

• A honfoglalás előtti magyarok egyik vezetője, a hét honfoglaló vezér egyike. Árpád magyar fejedelem apja.

Árpád (845? – 907. július?):

• A magyar törzsek fejedelme volt a honfoglalás idején. Tőle származnak az Árpád-ház uralkodói, akik négy évszázadon át uralkodtak Magyarországon.

Solt, Zolta, Zoltán vagy Zsolt (896 – 949):

• Árpád legkisebb fia. A későbbi krónikák szerint nagyfejedelemként ő követte apját a fejedelmi trónon bátyjai halála miatt, ez azonban nagy valoszinűséggel nem igaz.

Taksony (931? – 973?):

• Magyar fejedelem a 10. század közepén. Zolta fejedelem fia, Árpád fejedelem unokája. Születésének, uralkodásának és halálának ideje bizonytalan. (Anonymus krónikája szerint Anno Domini 931-ben született, azonban pontosnak tekintett információnk van arról, hogy Taksony a kalandozó hadjáratok idején, 947-ben egy itáliai hadjáratot vezetett. Tehát születésének időpontja jóval korábbra tehető.)

Géza, fejedelem (945? – 997):

• Tihanyban, a Magyar Királyok Panoptikumában is látható Géza fejedelem viaszból készült életnagyságú szobra. 
Géza fejedelem Taksony vezérnek és egy előkelő kun nőnek fiaként, 949 táján született. Még húsz éves sem volt, amikor feleségül vette nemzetének legszebb asszonyát, Saroltát. Géza fejedelem apja, Taksony nagyfejedelem halálát követően, 972 táján kezdett uralkodni. 973 húsvétjára 12 magyar urat küldött Quedlinburgba I. Ottó császárhoz s békét kötött Magyar- és Németország közt. A magyarok közül ezután sokan fölvették a keresztény hitet; Géza 974-ben maga is megkeresztelkedett. Géza fejedelem gyermekei, István, utóbb Magyarország királya, s két leánya már keresztényeknek születtek. Az új hittel együtt erősödött meg az egységes monarchia elve. Géza fejedelem fiának, Istvánnak Gizellát, IV. Henrik bajor herceg húgát szerezte feleségül, akivel páncélos lovagok és iparosok, kereskedők költöztek az országba. Géza fejedelem fiát, Istvánt tekintjük a magyar állam megalapítójának. Géza fejedelem halálának időpontja 997. február 1.

I. (Szent) István, születési nevén Vajk (969 körül – 1038. augusztus 15.):

• Szent István az utolsó magyar nagyfejedelem (997-1000) és az első magyar király (1000-1038). A keresztény magyar állam megteremtője, az egyik első katolikus magyar szent. A magyar és az európai történelem kiemelkedő alakja. (Szent) István Géza vezér és Sarolta fia már kereszténynek született, mert szülei már fölvették a keresztséget. István 995-ben feleségül vette IV. Henrik bajor herceg és Gizella burgundi hercegasszony leányát, Gizellát. Géza fejedelem két év múlva bekövetkezett halála után ő lett a nép vezére. E miatt Koppány, aki maga is követelte a hatalmat, Somogy vidékéről Veszprém tájára tört. István kivégeztette Koppányt és elrendelte, hogy Somogy népe büntetésül tizedet adjon a Pannonhalmán még Géza fejedelem által alapított Benedek-rendi kolostornak. Sok ezren keresztelkedtek meg és (Szent) István megkezdhette a magyar egyház szervezését. II. Szilveszter pápa helybenhagyta intézkedéseit, nagy függetlenséget biztosított neki az egyház ügyeinek vezetésében és koronát küldött neki, mellyel (Szent) István 1001. aug. 15-én királlyá koronáztatta magát. A Gizellával jött nemes urak oszlopos emberei lettek az udvarnak, a polgárok pedig a városi élet meghonosításával tettek kísérletet. Udvarhölgyeivel ő maga egyre-másra hímezte az egyházi ruhákat a templomoknak; a koronázásnál használatos királyi palástot is az ő művének tartják. A magyar öltés (Pointe de Hongrie), melyet ő alkalmazott először, világszerte elterjedt. Gyermekeit kereszténynek neveltette, különösen Imrét, kit utóbb az egyház szentté nyilvánított. (Szent) István az egyházi és világi urak gyűlésén világi törvényekkel egészítette ki az egyháziakat. Ezen első törvények főképp a gyilkosságot, hitszegést, fajtalanságot, nőrablást, a rabszolgának ura akarata ellen való felszabadítását, a lopás rettentő és ocsmány vétkét, a rablást, a vagyon ellen elkövetett vétségeket, a bűbájosságot kívánták korlátozni s követelték a vasárnap megülését, a böjt s az egyházi törvények megtartását. A rabszolgák felszabadítását a törvény csak (Szent) István uralkodásának utolsó éveiben engedte meg. (Szent) István 1038. augusztus 15-én halt meg. Székesfehérvárott, fehér márványkoporsóban temették el. 1083-ban VII. Gergely pápa őt és fiát, Imrét a szentek sorába iktatta. Életnagyságú szobra megtekinthető a tihanyi Magyar Királyok Panoptikumában.

Orseolo Péter (Velence, 1011 – Székesfehérvár, 1046 vagy 1059. augusztus 30.)

• Magyarország királya 1038 és 1041, valamint 1044 és 1046 között. I. István fia, Imre herceg 1031-ben bekövetkezett halála után a király Pétert tette meg örökösévé, akinek belharcokkal teli uralkodása alatt rövid időre Magyarország a Német-római Birodalom befolyása alá került. Származásából adódóan gyakran nevezték Velenceinek.

Aba Sámuel (990? – 1044. július 5.):

• Magyarország harmadik királya, 1041 és 1044 között uralkodott. I. István király húgának férje, aki az Aba nemzetségből származott. A magyar történelem első választott királya.

I. András -magyar névváltozatban I. Endre- (1015 körül – 1060. december 5. előtt)

• I. András Magyarország királya 1046 és 1060 között. I. András 1046-ban tért vissza száműzetéséből a Magyar Királyságba, majd a pogányokkal átmeneti szövetséget kötve megdöntötték Péter király uralmát, és még ebben az évben megkoronázták. Uralkodása során megerősítette a kereszténységet, és sikeresen lépett fel a Német-római Birodalommal szembeni támadások ellen. I. András még herceg korában elvette Anasztáziát, I. Jaroszláv orosz fejedelem és Ingegerd (Anna) svéd hercegnő leányát, akitől három gyermeke: Adelhaid, Salamon és Dávid született. Amíg ország a háborúzott, I. András és öccse, Béla testvéri szeretetben éltek egymással. I. András elismerte Béla érdemeit. A hadjáratokat követően I. András 1055-ben alapította a Szent Ányos tiszteletére a Tihanyi apátságot. Az apátság latinul írt alapító levele a legrégebbi ránk maradt magyarországi oklevél. I. András király az apátságnak több falut, tavakat, határrészt és egyéb javakat adományozott. Az oklevél felsorolja ezeket, és elsőként tartalmaz összefüggő magyar nyelvű szövegrészletet, magyar hely- és személyneveket. Ezért becses nyelvemlékünk is. Később testvérháború tört ki s pártokra szaggatta az országot. I. András hívei a Duna környékén gyülekeztek s ide húzódott a német segélysereg is. De I. András alábecsülte Béla haderejét s az érkező cseh hadakat sem várta be, harcba bocsátkozott Béla portyázó csapataival és a színleg hátráló sereget keményen üldözőbe vette, miközben átkelt a Tiszán is. A helyzet egy pillanat alatt megváltozott, mihelyt Béla bal parti serege kellő fedezékbe jutott és a németek csalogatását abbahagyta. A kelepce készen várta már a németeket. A Tisza bal partján Béla egy erős sereggel hirtelen I. András csapataira vetette magát s mikor ezek megfutamodtak, hogy az ország nyugati részéről érkező csehekkel egyesülhessenek, a hátuk mögé került lengyel csapat Béla vezetése alatt újból megtámadta s másodszor is megverte őket. Az ütközetben I. András király is súlyos sebeket szenvedett. Futás közben leesett lováról, a menekülés kétségbeesett zavarában több lovas keresztülgázolt rajta. I. Andrást halálos sebekkel vitték Zircre, ahol pár napi szenvedés után meghalt. I. András holttestét a tihanyi apátság templomában temették el. A Tihanyba látogatók megtekinthetik I. András király életnagyságú viaszszobrát a Magyar Királyok Panoptikumában.

I. Béla (Dévény, 1016 – Dömös, 1063. szeptember 11.):

I. Béla király életnagyságú viaszszobrát Tihanyban, a Magyar Királyok Panoptikumában láthatják az érdeklődők.

• I. Béla Árpád-házi magyar király 1060 és 1063 között. Gyermekei közül később Géza és László is trónra került. 
I. Béla testvéreivel, Andrással és Leventével Szent István tanácsára Péter herceg pártja elől Csehországba, majd Lengyelországba menekült. Béla jelentékeny szolgálatot tett Miciszláv lengyel fejedelemnek a pommerániak ellen viselt háborújában, amiért jutalmul a lengyel fejedelem leányának, Richezának kezét nyerte. Mikor a magyarok Péter király ellen 1046-ban I. Andrást hívták meg a trónra, I. András Bélát is visszahívta az országba. Utóbb átengedte neki az ország harmadrészét, sőt az örökösödésre is kilátást nyitott neki. A későbbi I. Béla a III. Henrik német császár ellen viselt háborúkban fényesen bizonyította hadvezéri képességét, amit testvére, I. András is elismert. A német hadak visszaszorítása és a haza függetlenségének megóvása I. Béla érdeme. Visszaszerezte az ország déli részeit is, melyek a horvát vagy görög felsőbbség alá jutottak. Időközben I. Andrásnak fia született – Salamon. Béla nem ellenezte, hogy I. András Salamont már hét éves korában megkoronáztassa. Ellenségei azonban elhitették I. Andrással, hogy Béla a korona után áhítozik. Béla nem érezvén magát biztonságban, Lengyelországba menekült és sógorának, II. Boleszlávnak seregével 1061-ben betört az országba. I. András a csatában elesett, s Béla a csatatérről Székesfehérvárra ment, ahol királlyá választották és megkoronázták. I. Béla röviddel ezután országgyűlést tartott Székesfehérváron és szétverte a tömeget, mely lármásan követelte az ősi vallás visszaállítását. Ez volt hazánkban a pogányság utolsó nyílt lázadása. I. Béla sokat tett az ipar, kereskedés és a pénzügy rendezésére, s a közjólét emelésére. I. Béla 1063-ban halt meg, tragikus halálának oka ismert: A dömösi kúriában ráomló trónja sújtotta agyon 1063-ban. I. Béla királyt Szekszárdon temették el, melynek apátságát ő alapította.

Salamon (1053 – 1087. márciusa?):

• Árpád-házi magyar királyi herceg, 1057-től ifjabb király, 1063 és 1074 között Magyarország hetedik királya.

I. Géza (Lengyel Királyság, 1044? – Vác, 1077. április 25.):

• Árpád-házi magyar király 1074 és 1077 között. Apja I. Béla király, anyja a lengyel származású Richeza királyné volt.

I. László, Szent László (1046. június 27. – Nyitra, 1095. július 29.):

• Szent László Magyar király 1077-től, horvát király 1091-től haláláig. I. Béla király második fia. Nevéhez fűződik a magántulajdon védelmének megszilárdítása, a Horvát Királyság elfoglalása 1091-ben, és az első magyar szentek avatása. I. Lászlót 1192-ben avatták szentté. Szent László, I. Béla és a lengyel Riksza hercegnő fia, 1040 táján született Lengyelországban, ahová apja, a későbbi I. Béla király menekült. Apja 1047 táján bátyjának, I. András királynak hívására hazajött, majd itthon neveltette. 1057-ben apjával s nagybátyjával, Géza herceggel ő is beleegyezett, hogy unokaöccsét, Salamont királlyá koronázzák, ami 1058-ban meg is történt. I. László apjával 1059-ben ismét Lengyelországba menekült, de 1061-ben lengyel sereggel tért vissza s része volt apja trónra juttatásában. Apja halála (1063.) után testvéreivel, Gézával és Lamberttel együtt Salamonnak engedte át a trónt, s beérte a tiszántúli hercegség kormányzásával, melytől azonban a király őt s testvéreit ismételten meg akarta fosztani. László 1069-ben a csehek, 1070-ben a kunok ellen harcolt s különösen Cserhalomnál, majd 1072-ben Nándorfehérvár ostromában tűnt ki vitézségével. Lászlónak a következő évben sógorának, Ottó morva hercegnek hadaival és saját önkénteseivel nagy része volt a mogyoródi győzelemben (1074. márc. 14.) s az egész Dunántúlt meghódoltatta bátyjának, Gézának, az új királynak. László a tiszántúli hadak élén harcolt IV. Henrik (Salamon szövetségese) ellen és Salamont magát Pozsonyban ostromolta. I. Géza halála után (1077. ápr. 25.) I. László néven magyar király lett. I. László nemcsak a menekült Boleszló lengyel herceget fogadta udvarába, hanem magát Salamont is, akit azonban fondorkodásai miatt 1081-ben bezáratott Visegrádon és csak 1083-ban bocsátotta szabadon, mikor I. Istvánnak a szentek közé való soroztatását ünnepelte. I. László megbetegedett és elhunyt 1095 júl. 29-én. Nagyváradon, az általa emelt székesegyházban temették el. I Lászlónak feleségétől, Adelhaidtól csak egy Piroska nevű lánya maradt. I. László sírjánál sok csoda történt ezért a sírjánál való eskü tételnek perdöntő ereje volt. A XIII. századból fenn is maradt az itt tartott istenítéletek jegyzőkönyvének egy töredéke (Regestrum Varadiense). 1192-ben nagy fénnyel ülték meg a szentek közé való iktatását. Szent László viaszfigurája a tihanyi panoptikumban sorrendben apja, I. Béla király után következik.

Könyves Kálmán (1074? – 1116. február 3.):

Könyves Kálmán magyar király 1095-től, horvát király 1097-től, Dalmácia királya 1106-tól haláláig. Kálmán királyt utódai csúf és beszédhibás embernek írták le. Már életében Európa egyik legműveltebb uralkodójaként tartották számon, erre utal ragadványneve, a Könyves. Híressé a középkorban vált felvilágosultnak számító politikájával. Könyves Kálmán király, I. Géza király fia. Szent László papnak szánta a könyveket nagyon szerető unokaöccsét, Kálmán azonban a felavatás elől Lengyelországba szökött. Nagybátyja visszahívatta és őt jelölte ki a maga utódjának. Szent László halála (1095.) után ő lett az ország királya. Könyves Kálmán 1097-ben feleségül vette Buzillát, Roger szicíliai fejedelem lányát, akitől László és István nevű ikergyermekei születtek 1100-ban. 1102-ben Buzilla fiatalon elhunyt, a kis László 1104-ben szintén meghalt, István azonban Könyves Kálmán halála után Magyarország királya lett. Könyves Kálmán (akinek életnagyságú viaszszobrát Tihanyban, a Magyar Királyok Panoptikumában láthatják az érdeklődők) másodszor 1112-ben az orosz Eufémiával lépett házasságra, II. Vladimir szmolenszki fejedelemnek és Gytha királynénak, II. Harald angol király leányának gyermekével. Eufémiát azonban a király házasságtöréssel vádolva már a következő évben eltaszította s nem ismerte el Kijevben még abban az évben született fiát, Borist. Eufémia mint apáca halt meg Kijevben 1139. április 4-én. Könyves Kálmán eleinte megosztotta hatalmát öccsével, Álmossal, akit László Horvátország királyává tett. Az Álmos fondorlatairól érkező hírek miatt megvakíttatta Álmost és fiát, Bélát, de még így is aggódnia kellett, hogy fia, II. István helyett Álmos kerül a trónra. Könyves Kálmán nagy fejfájástól szenvedve 1116. február 3-án hunyt el.

II. István (1101 – 1131. március 1.):

• Magyarország királya 1116 és 1131 között. 1105-től 1116-ig ifjabb király, 1105 és 1119, valamint 1124 és 1125 között Dalmácia királya. Apja Könyves Kálmán király. Uralkodása alatt elvesztette Dalmáciát, és az orosz fejedelemségekkel szembeni hadviselése is sikertelen volt. A király életét a trónörökös hiánya is nehezítette, halála után így kerülhetett az apja által uralkodásra alkalmatlanná tett Vak Béla fejére a korona.

II. (Vak) Béla – (1108 körül – 1141. február 13.):

•II. (Vak) Béla Magyarország királya 1131 és 1141 között. Könyves Kálmán király testvérét, Álmost és fiát, Bélát Álmos trónkövetelése és árulása miatt megvakíttatta, így alkalmatlanná téve őket az uralkodásra. Azonban Kálmán fiának, II. Istvánnak nem született örököse, így kerülhetett a korona a vak Béla herceg fejére. Uralkodása alatt felesége, az erőskezű és kegyetlen Ilona királyné kormányozta az országot. Ilona az aradi országgyűlésen felhívta a rendeket, hogy büntessék meg a király megvakíttatásának okozóit. Az urak azonnal fölkoncoltak 68 főurat, másokat pedig halálra, jószágvesztésre ítéltek, vagy száműztek. Kevéssel felesége halála után 1141. február 13-án II. (Vak) Béla is meghalt, a székesfehérvári sírboltba temették. Három fia maradt: Géza, László és István. Egyik leánya, Gertrud, Miciszláv lengyel fejedelemhez ment férjhez, a másik, Zsófia, kolostorba vonult. II. (Vak) Béla alapította a dunaföldvári apátságotvalamint az aradi prépostságot. II. (Vak) Béla élethű és életnagyságú viaszfigurája Könyves Kálmán szobra mellett található a Magyar Királyok Panoptikumában, Tihanyban.

II. Géza (Tolna, 1130 – Székesfehérvár, ?1162. május 31.):

• Magyarország királya 1141 és 1162 között. Vak Béla legidősebb fia. II. Gézát annak ellenére, hogy fiatalon halt meg, a legerősebb magyar királyok közé szokás sorolni. Külpolitikájával, sikeres hadjárataival és egyházi tevékenységével erősítette országát befolyását európai szinten is.

III. István (1147 – 1172. március 4.):

• Magyarország királya 1162 és 1172 között. Apja II. Géza király. III. István viszonylag rövid uralkodását folyamatos trónviszályok kísérték, II. Lászlóval és IV. Istvánnal kellett küzdenie hatalma megtartásáért.

III. Béla (Esztergom, 1148? – Székesfehérvár, 1196. április 23.):

• Magyarország királya 1172 és 1196 között. Korának egyik leggazdagabb európai uralkodója. Felvirágoztatta a gazdaságot és a kultúrát, uralma idején elterjedt az írásbeliség, sikeres külpolitikájának köszönhetően a királyság területe is gyarapodott. Uralkodása alatt a Magyar Királyság vezető nagyhatalommá vált Közép- és Délkelet-Európában.

Imre (1163? –1204. november 30.):

• Magyarország királya 1196-tól, szerb király 1201-től 1204-es haláláig. III. Béla király elsőszülött fia. Apja még életében ifjabb királlyá koronáztatta, hogy biztosítsa számára a trónt. Apjához hasonlóan annak érdekében, hogy fia, László utódlását biztosítsa, az ötéves gyermeket ifjabb királlyá koronáztatta és megeskette Andrást, hogy mindenben álljon ki László mellett. Imre halála után fia került a trónra, de az ifjú király hatévesen meghalt, így a korona végül András fejére került.

III. László (1199? – 1205. május 7.):

• Magyarország királya 1204 és 1205 között. Imre király egyetlen fia. Mindössze öt (más források szerint három) évesen koronázták királlyá, ezért III. László a magyar történelem legfiatalabb uralkodója.

II. András -magyar névváltozatban Endre- (1176? – 1235. szeptember 21.):

• II. András Magyarország királya 1205 és 1235 között. Uralkodása alatt több szomszédos területet is meghódított, külpolitikájával az egész Balkán-félszigetet behálózta. Nevéhez fűződik az Aranybulla kiadása. Olyan törvényeket alkotott, melyek kisebb-nagyobb változtatásokkal egészen 1848-ig érvényben maradtak. II. András bátyja, Imre (1196-1204) ellen többször fellázadt, amiért őt Imre király Kene várába záratta, de kevéssel halála előtt ismét szabadon bocsátotta és kiskorú fiának, III. Lászlónak gyámjává, valamint az ország kormányzójává tette. László rövid idő múlva meghalt, Andrást pedig1205. május 29-én megkoronázták. II. András volt az első magyar király, akitől koronázási esküt követeltek. Nagy befolyást gyakorolt rá neje, Gertrúd, aki az ország főhivatalait saját rokonaival és egyéb idegenekkel töltötte be. Gertrúd halála után Jolántát, az auxerrei gróf leányát vette el 1215-ben. II. András alatt tetőpontjukat érték el azok a viszályok, melyek a királyi család tagjai, másrészt ezek és a főnemesség között elharapóztak. A meggazdagodott és nagy fegyveres erővel rendelkező urak elnyomták és zsarolták nemcsak saját jobbágyaikat és a városok lakosait, hanem a szabad birtokosokat is. II. András ezért országgyűlést hívott össze, melynek eredményeképpen az aranybullát megfogalmazták, mely 1848-ig a magyar alkotmány alapja volt. Az aranybulla azokat a jogelveket iktatta törvénybe, melyeket már Szent István király megkísérelt szabályozni. Az Una eademque nobilitas eszméjét, a nemesek köz- és magánjogi egyenlőségének elvét, a szent korona tagjainak személyi és vagyoni sérthetetlenségét az aranybulla előtt sem tagadták Magyarországon. Azonban a hűbéri eszmék behatolása, a kormányzati fejetlenség a XIII. század elején veszélyeztették azt, éppen úgy, mint a király törvényes, alkotmányos közhatalmát. Királyi és köznemességi érdek tehát egyaránt sürgősen kívánta az ősi szabadságok és fejedelmi hatalom világos törvényekbe írását, ünnepélyes deklarálását, nyomatékos tiltakozását a nemzet többségének az oligarchikus törekvések, a nemzeti közhatalom megbontása ellen. Ezt tette az aranybulla és éppen ebben rejlik jelentősége; ezért mondják róla, hogy az alkotmányos királyság és köznemesség diadala volt a hatalmas, féktelenkedő, szuverenitásra törekvő urakkal szemben. 1233-ban Jolánta meghalt, az egresi zárdában temették el. II. András egy évvel halála előtt harmadszor megnősült s nőül vette Beatrixot, Este Aldobrandin néhai anconai őrgróf leányát. Tőle született halála után fia, István, a későbbi III. András király apja. 1235-ben II. András is maghalt. II. András élethű és életnagyságú viaszfigurája ki van állítva a Magyar Királyok Panoptikumában, Tihanyban.

IV. Béla (1206. november 29. – 1270. május 3.):

• IV. Béla Magyarország királya 1235-től haláláig. II. András király és első felesége, Gertrúd királyné második gyermeke. Az egyik legnagyobb magyar uralkodóként tartják számon. Az ő nevéhez fűződik az ország tatárjárás utáni újjáépítése, ezért joggal szokás második honalapítónak nevezni. II. András fia 1206-ban született. Apja Szlavónia kormányát is rábízta. Felesége a görög császár lánya, Laskaris Mária lett. Befolyása volt az aranybulla megalkotására és a királyi javak visszaszerzésére. IV. Béla (akinek életnagyságú viaszszobrát Tihanyban, a Magyar Királyok Panoptikumában láthatják az érdeklődők) apja halála után a királyi tekintély helyreállításán fáradozott. Közben az Orosz-és Lengyelországban hódító mongolok elől Kuthen kun vezér 40.000 fegyveressel Magyarországra menekült. IV. Béla király a kunok telepedésének helyeit úgy rendezte, hogy fővezérük a hozzá legközelebb állókkal Pest vármegyének egyik részén, a többi pedig más vármegyékben telepedjék le és a vármegyék hatósága alatt álljon. A mongolok Magyarországot feldúlták és a IV. Béla király Ausztriába menekült. Csak Oktaj főkán halálának híre vetett véget a pusztításoknak. Batu kán igényt tartott a hatalomra és visszament Ázsiába. A mongolok távozása után IV. Béla is visszasietett. IV. Béla nagy nyomorúságban találta az országot, ezért nekiállt az ország újjáépítésének. A szétszórt és kiköltözött kunokat összegyűjtötte és a későbbi Kunságba telepítette, új városokat építtetett. A főurakat kővárak építésére buzdította. A tatárok Nogaj kán vezérlete alatt ismét betörtek, IV. Béla azonban kiűzte őket az országból. IV. Bélának két fia (István és Béla) és hét lánya volt, közülük a legnevezetesebb Szent Margit. IV. Béla 1270 májusban halt meg, ő volt az ország második alapítója.

V. István (1239 – 1272. augusztus 6.):

• Magyarország királya 1270 és 1272 között. IV. Béla király elsőszülött fia. 1246-tól 1257-ig szlavón herceg, majd erdélyi herceg, 1258 és 1260 között stájer herceg. 1260-tól ismét erdélyi herceg, 1262 végén az „ifjabb királyi” címet felvéve a keleti országrész független uralkodója. 1270-től haláláig egész Magyarország királya.

IV. László -ragadványnevén Kun László- (1262. augusztus 5. – 1290. július 10.):

• Árpád-házi magyar király 1272 és 1290 között. Apja V. István király volt. Kun László okleveleiben magát III. Lászlónak nevezte, mivel Imre király fiát, az 5 évesen megkoronázott III. Lászlót ekkor még nem ismerték el törvényes uralkodónak. IV. (Kun) László) V. István és Erzsébet kun hercegnő fia. Apját már 1270-ben elveszítette. Anyja megkoronáztatta és nevében a kormányt is átvette. IV. (Kun) László) 1274 tavaszán súlyos beteg lett, melyből – a legenda szerint – csak akkor gyógyult meg, ha a fejére tették Szt. Margit halottas fátyol-fejkötőjét. Közben az országban a fejetlenség annyira eluralkodott, hogy a veszprémi székesegyházat és egyetemet 1276-ban maga az ország nádora, Csák Péter dúlta fel s az oltár mögött 68 papot és szolgát vágatott le. IV. (Kun) László), aki nagykorúnak nyilvánította magát, most maga vette át az uralkodást és erélyesen harcolt a lázongó oligarchák, különösen a horvátok ellen. IV. (Kun) László) ekkor lépett házasságra Izabellával, Anjou Károly nápolyi király és Beatrix provence-i őrgrófnő leányával, aki 1276 végén kezdte használni a magyarok előtt kedveltebb Erzsébet nevet. IV. (Kun) László) egyre inkább ráunt és 1286 végén a Margit-szigeten kolostorba küldte és ott fogolyként fogva tartotta. Egyik alattvalója, Németujváry Iván a pápánál bevádolta botrányos élete és amiatt, hogy feleségét, Izabella királynét elzáratta. IV. Honorius, majd IV. Miklós pápa sürgetésére a IV. (Kun) László) szabadon bocsátotta nejét. IV. (Kun) László) 1289. május 19-én általános kegyelmet hirdetett, a lázadást leverte, a rendekkel és Izabellával is kibékült. Pár nap múlva azonban az oligarchák újabb lázadást szítottak és a pápa is újabb keresztes háborút akart hirdetni a kunok, sőt IV. (Kun) László) ellen is, ha velük tartana. Azonban Körösszeg alatt Árboc, Törtel és Kemencs kun fővezérek meggyilkolták a királyt, akit Gergely csanádi püspök Csanádon temettetett el. Gyermekei nem maradtak. A királyné azonban továbbra is Esztergomban maradt, még férjének 1290. júl. 10-én történt meggyilkoltatása után is. Csak 1300 júliusában tért vissza Nápolyba, ahol a domokos-rendiek zárdájában végezte életét. IV. (Kun) László) viaszszobra látható a Magyar Királyok Panoptikumában, Tihanyban.

III. András -magyar névváltozatban Endre- (Velence, 1265? – Buda, 1301. január 14.):

• III. András Magyarország királya 1290 és 1301 között. Apja István herceg, II. András király utószülött fia. III. András halálakor Ákos István nádor az „Árpád-ház utolsó aranyágacskája”-ként búcsúztatta. Ő volt az utolsó Árpád-házi király. III. András Magyarország 23. királya. Apja II. Andrásnak és Aldobrandini Beatrixnak kalandos életű fia, István herceg; anyja a velencei patrícius családból származott Morosini Thomasina Katalin. III. András Velencében 1250 táján született. Anyja, a művészetek, dalok és ünnepségek kedvelője, nagy gonddal neveltette az után is, hogy férjét 1272-ben elvesztette. IV. László 1278-ban visszahívta őt száműzetéséből, talán, hogy utódává tegye. Tót-és Horvátország kormányát bízta rá és az országos nagy zűrzavarok idején csöndesen igazgatta a rábízott országot. III. András IV. László halálának hírére feleségével, Fenenával 1290 nyarán Székesfehérvárra indult, hogy a koronát, mint az Árpádok családjából való egyetlen fiú, fejére tetesse. Németujvári Iván ugyan elfogatta, hívei azonban kiszabadították és 1290. július 28-án megkoronázták. Három trónkövetelő lépett fel ellene. Az ál-Andrást rövid idő múlva sikerült kiűznie. Habsburg Albert osztrák herceget, akinek apja, Rudolf, 1290. augusztus 31-én birodalmi hűbérül ajándékozta Magyarországot, 80.000 főnyi serege élén III. András 1291. augusztus 28-án békére és lemondásra kényszeríttette, azután szövetkezett vele, sőt (első feleségének halálával) 1296-ban feleségül vette leányát, Ágnest. Az Anjoukkal azonban mindvégig küzdenie kellett. András ezekben a viharos években az oligarchák ellenében a köznemességre támaszkodott és az országgyűlés készségesen támogatta őt az ország állapotának gyökeres javítására irányuló munkásságában. Az 1299. évi országgyűlés azonban ellene fordult, 1300 augusztusában pedig a pártütők már az országba hozták jelöltjüket, a gyermek Károly Róbertet. III. András erélyesen készült az ellenállásra, de 1301. január 14-én hirtelen meghalt. Fenenától csak egy Erzsébet nevű leánya született, a második feleségétől egy gyermeke sem és így – fiúágon – sírba vitte a honalapító Árpád nemzetségét. Tihanyban, a Magyar Királyok Panoptikumában is látható Géza fejedelem viaszból készült életnagyságú és élathű szobra.

Vencel -magyar uralkodói nevén László- (Prága, 1289. október 6. – Alamóc, 1306. augusztus 4.):

• Magyar király az interregnum (hatalmi szünet, az uralkodó halála és az új uralkodó trónra lépte közötti átmeneti időszak) ideje alatt, 1301 és 1305 között, cseh és lengyel király 1305-től haláláig. Apja II. Vencel cseh és lengyel király, anyja Habsburg Juta.

Ottó (Burghausen, 1261. február 11. – Landshut, 1312. szeptember 9.):

• Alsó-Bajorország hercege 1290 és 1312 között, valamint magyar király az interregnum idején 1305 és 1312 között, bár 1307-ben megfosztották hatalmától. Apja XIII. Henrik Bajorország és Alsó-Bajorország hercege.

I. Károly, Károly Róbert vagy Róbert Károly (Nápoly, 1288 – Visegrád, 1342. július 16.):

• Károly Róbert Magyarország királya 1301 és 1342 között. Bár 1301-től koronás, de csak az „Anjou párt” részéről elismert uralkodó. Érvényesen 1310 és 1342 között uralkodott. A történelemtudomány 1308-at, a Károly Róbertet érvényesen királlyá választó országgyűlés évét tekinti uralkodása kezdetének. Politikájával igyekezett olyan szövetségi rendszert kialakítani, ami ellensúlyozza a Német-római Császárság helyzetét, és gazdaságilag is kedvezőbb helyzetbe hozza Magyarországot. Pénzügyi reformokat hajtott végre, amivel megnövelte a kincstár bevételeit. Károly Róbert 1342-es halálakor erős országot hagyott fiára, Lajosra. Károly Róbert 1288-ban született Martell Károly és Klemencia (Rudolf császár lánya) gyermekeként. 1300 augusztusában Nápolyból Dalmáciába jött az Árpád-ház trónjának elfoglalása végett, amire örökösödés (nagyanyja V. István leánya volt) címén és a magyarok egy töredékének meghívására jogot formált. III. András halálhírére Esztergomba jött, ahol Gergely választott érsek megkoronázta. 1306 közepe táján lépett házasságra először és Máriát, Kázmér beutheni és tescheni herceg lányát vette el. Hatalmát a főurak közül sokan nem akarták elismerni, de VIII. Bonifác pápa nyilatkozatának hatására, mellyel Károly Róbertnek ítélte oda Magyarország trónját, 1307-ben a rákosi országgyűlésen Károly Róbertet hívei újra királynak kiáltják ki. Károly Róbertnek segítsége érkezett 1308-ban Gentilis bíbornok, pápai követ személyében. Ez Csák Mátét a kékesi pálos kolostorban rövid időre, megnyerte Károly Róbert számára, akit 1309. június 15-én újra magkoronáztak Budán, de végérvényesen ez csak a szent koronával történt, 1310. augusztus 27-én Székesfehérváron. Károly Róbertre ezután is nagy feladat várt: a kékesi szerződéshez hűtlenné lett Csák Máté és a többi oligarcha megtörése, ami 1312. június 15-én Rozgonynál meg is történt, ezután Károly Róbert úrrá lett az országon. Külpolitikájában családja hatalmának gyarapítására szentelte erejét. A lengyel nép megnyerése, hogy a két ország majd egy fő alatt egyesülhessen, elsőrendű célja volt. Ezért segítette sógorát, Kázmért a lengyel trónra és továbbra is támogatta őt. Károly Róbert 1339-ben célját elérte: fiát, Lajost, a lengyelek trónörökösnek ismerték el. 1333-ban, hogy Szicília trónját Endrének biztosítsa, fiát Nápolyba vitte és ott Johannával eljegyezte. 
Károly Róbert jutalmazásokkal új arisztokráciát, a trónnak biztos támaszt, a bandériális rendszerrel hadainak biztos alapokat teremtett. A városokat, az ipar és kereskedelem székhelyeit pártfogásába vette, külföldről kereskedőket hívott hazánkba. Károly Róbert a bányák művelését fejlesztette, pénzverésről gondoskodott, ő veretett először aranypénzt. Károly Róbertnek 1318-ban Bestrix, VII. Henrik római király 14 éves árvája lett második felesége, az ő halála után 1320-ban Erzsébetet vette nőül, Lokietek Ulászló lengyel király leányát. Ebből a harmadik házasságából öt fiú született: a korán elhalt Károly és László, továbbá Lajos, Endre és István hercegek. Károly Róbert 1342. július 16-án halt meg. Károly Róbertet Székesfehérváron temették el a főoltár mellett. Károly Róbert élethű és életnagyságú viaszfigurája III. András szobra mellett található a Magyar Királyok Panoptikumában, Tihanyban.

I. (Nagy) Lajos -ragadványnevén Nagy Lajos (Visegrád, 1326. március 5. – Nagyszombat, 1382. szeptember 10.):

• I. (Nagy) Lajos Magyarország (1342–1382) és Lengyelország (1370–1382) Anjou-házi királya. Uralkodása a középkori Magyar Királyság egyik fénykora: az ország belső békéje és dinasztikus kapcsolatai lehetővé tették a társadalom, a gazdaság és a kultúra fejlődését, így Magyarország nemzetközi szinten az egyik legfejlettebb királysággá vált. I. (Nagy) Lajos külpolitikája és sikeres hadjáratai révén pedig európai nagyhatalommá lett. I. (Nagy) Lajos Károly Róbert és Jagello Erzsébet harmadik fia, 1326. március 5-én született. Apja halála után, 1342. július 21-én magyar királlyá koronázták. I. (Nagy) Lajos nagybátyját, Kázmér lengyel királyt támogatta János cseh király ellen. I. (Nagy) Lajos testvére, Endre nápolyi király megöletése miatt két ízben, 1347-ben és 1350-ben vezetett hadat Nápolyba, melyet elfoglalt ugyan, de a pápa ellenzése és a nagy távolság miatt nem tarthatott meg. I. (Nagy) Lajos Velencével három ízben viselt háborút (1347, 1356, és 1378), visszakövetelve egész Dalmáciát a szigetekkel együtt. A háborúskodás az 1381. augusztus 8-án Torinóban kötött békével ért véget, mely szerint a velencei köztársaság Dalmáciáról, Raguzával együtt lemondott és hadiköltség fejében 100.000 arany fizetésére kötelezte magát. I. (Nagy) Lajos az 1360-as évektől teljes erővel azon dolgozott, hogy biztosítsa  maga és családja részére a lengyel koronát, amely szándékában lengyel származású anyja és Magyarország nádora, a lengyel Oppelni László támogatták. Mikor 1370-ben Kázmér lengyel király meghalt, a lengyel rendek királyukká választották és ezzel perszonálunió jött létre Kelet-Európa két leghatalmasabb állama között. I. (Nagy) Lajos birodalma az Adriától a Fekete-tengerig terjedt. Az uralma alatt álló Balkáni államokban, mint „az egyház zászlótartója”, a római katolicizmus terjesztésével igyekezett megszilárdítani azok kapcsolatát Magyarországgal. Ezért a Boszniában, Szerbiában és Bulgáriában igen elterjedt bogumil-eretnekséget keményen üldözte. I. (Nagy) Lajos uralkodása alatt érte el hazánk nagyságának tetőpontját. Tíz ország tartozott hozzá. Nagypolitikai téren I. (Nagy) Lajos visegrádi udvara volt az egész közép-európai állapotok irányadója, s rendszerét a magyar imperializmus legtökéletesebb megvalósításának tekintik. I. (Nagy) Lajos halála előtt idősebb leányát, Máriát ismertette el úgy Magyarországon, mint Lengyelországban utódjának. Mikor azonban I. (Nagy) Lajos meghalt Nagyszombatban 1382. szeptember 11-én, a lengyelek fiatalabb leányát, Hedviget választották királyukká.  I. (Nagy) Lajos viaszfigurája a tihanyi panoptikumban sorrendben apja, Károly Róbert király után következik.

Anjou Mária (1371. április 14. – 1395. május 17.):

• Anjou-házi magyar és lengyel királyi hercegnő, 1382 és 1385, valamint 1386 és 1395 között Magyarország királynője. Kortársai latinul királynak nevezték, mert még mint fogalom is idegen volt számukra a királynőség, mint egyeduralkodási forma. Ahhoz, hogy nő létére elfoglalhassa a trónt, apjának, I. Lajosnak fiúsíttatni kellett, így jogilag férfinak számított, ezért is használták rá jogosan a rex (király) megjelölést.

Zsigmond, Luxemburgi Zsigmond (Prága, 1368. február 14. – Znaim, 1437. december 9.):

• Luxemburgi Zsigmond magyar, német és cseh király, német-római császár, a késő középkori Európa egyik legjelentősebb uralkodója. Zsigmond nevéhez fűződik az 1396-os utolsó keresztes hadjárat megszervezése, az 1417-es nagy egyházszakadás felszámolása és a huszitizmus elleni harc megkezdése. Fiúörökös hiányában királyságaiban utódjául lánya férjét, Habsburg Albertet jelölte meg. Luxemburgi Zsigmond IV. Károly császár fia. Lajos király 1372-ben egyik lányát feleségül ígérte neki és ezért 1379-től Luxemburgi Zsigmond a magyar királyi udvarban nevelkedett, hogy itt a magyar nyelvet és szokásokat elsajátítsa. 1385-ben felesége lett Mária, I. Lajos és Erzsébet legidősebb lánya. 1387-ben az ideiglenes kormány az ország főkapitányává tette és március végén egy csonka országgyűlés Budán királlyá választotta, Székesfehérváron pedig megkoronázták. Luxemburgi Zsigmond Magyarország királyaként hadjáratainak sorát Bosznia és a délvidék lecsendesítésével kezdte meg. Luxemburgi Zsigmond 1390-ben és 1392-ben Szerbiában a törökökkel harcolt. Felesége meghalt 1395. május 17-én. 1395-ben Luxemburgi Zsigmond a Havasalföldre rontott törökön Kis-Nikápolynál aratott győzelmet, de 1396. szeptember 28-án a nikápolyi ütközet elveszett. Luxemburgi Zsigmond Konstatinápolyba menekült, onnan Dalmáciába hajózott, majd visszajött Magyarországra. Később az idegenek pártfogása, pazarlása, a külföldi ügyekkel való foglalkozása teljesen Luxemburgi Zsigmond ellen fordította a magyarokat, annyira, hogy 1401. április 28-án az országos tanácskozás alkalmával a nemesek elfogták és erős őrizet alatt Visegrádra szállították. Mivel azonban a választandó király személyében nem tudtak megegyezni, fogságából fél év múlva, október 26-án kiszabadult és a főurak elismerték Luxemburgi Zsigmondot királyuknak. 1401 őszén nőül vette Cillei Erzsébetet, akitől egy leánya született: Erzsébet. 1414-ben Aachenben német királynévá koronáztatta őt, majd Konstanzba is magával vitte a zsinatra, de később visszaküldte Magyarországra. 1419 elején száműzte Nagyváradra, de két év múlva kibékült vele. Luxemburgi Zsigmond 1411. november 8-án Aachenben római királlyá koronáztatta magát. Luxemburgi Zsigmond 1412-ben háborút kezdett Dalmácia miatt a velencei köztársaság ellen, majd erejét a nyugati nagy egyházszakadás megszüntetésére fordította. Luxemburgi Zsigmond az egyházszakadás megszüntetése végett nagy utazásokat is tett Aragóniában, Franciaországban és Angliában és csak négy év múlva érkezett vissza hazánkba. Testvére, Vencel halála után 1420. július 28-án cseh királlyá koronáztatta magát, de pár nap múlva a husziták támadásai miatt kénytelen volt visszavonulni Prága alól. Luxemburgi Zsigmond öt évig küzdött ezután a husziták ellen, sikertelenül. Luxemburgi Zsigmond 1428-ban Galambócot ostromolta, de a törököktől nagy vereséget szenvedett. Többé nem is vezetett személyesen hadat a török ellen. Luxemburgi Zsigmond a baseli zsinaton elérte, hogy a husziták egy része (a kelyhesek) bizonyos feltételek mellett kibéküljön az egyházzal. Luxemburgi Zsigmondot 1433-ban Milanóban olasz királlyá, Rómában pedig római császárrá koronázták. Luxemburgi Zsigmond új alapra fektette a magyar honvédelmet és hosszas alkudozás után kibékült a csehekkel. Csehországból hazatérve, Znaimban 1437. december 9-én elérte a halál. Luxemburgi Zsigmondot végakarata szerint Nagyváradon első felesége mellé temették. Tihanyban, a Magyar Királyok Panoptikumában is látható Luxemburgi Zsigmond viaszból készült életnagyságú és élathű szobra.

Albert (Bécs, 1397. augusztus 16. – Neszmély, 1439. október 27.):

• Osztrák herceg (1404–1439), német király (1438–1439), Magyarország (1437–1439) és Csehország (1438–1439) királya. Az első Habsburg a magyar trónon. Bécsben született IV. Albert osztrák herceg második gyermekeként. Egyetlen nővére volt, Margit (1395–1447), aki 1412-ben IV. Henrik bajor herceg (1386–1450) felesége lett.

Luxemburgi Erzsébet (Visegrád, 1409. október 7. – Győr, 1442. december 19.):

• Születése jogán magyar, horvát, cseh és német királyi hercegnő, német-római császári hercegnő, valamint Luxemburg hercegnője, házassága révén osztrák hercegné, majd pedig férje királlyá választásai miatt magyar, horvát, cseh és német királyné. Magyarország királynéja: 1437. december 18. – 1439. október 27. Magyarország régense: 1439. október 27. – 1442. december 19.

I. Ulászló (Krakkó, 1424. október 31. – Várna, 1444. november 10.):

• Lengyelország királya 1434-től, Magyarország királya 1440-től haláláig. Apja II. Ulászló lengyel király. Az első Jagelló a magyar trónon.

V. László (Komárom, 1440. február 22. – Prága, 1457. november 23.):

• Ausztria hercege 1440-től, majd első főhercege 1453-tól, cseh király 1453-tól, valamint Magyarország királya 1444-től haláláig. Magyarországon már 1440-ben, csecsemőként királlyá koronázták, ennek ellenére uralkodását csak 1444-ben kezdhette meg, akkor is csak névlegesen. Az egyetlen olyan Habsburg-házi király, aki Magyarországon született.

Hunyadi János (Kolozsvár, 1407 körül – Zimony, 1456. augusztus 11.) Tihanyban, a Magyar Királyok Panoptikumában is látható Hunyadi János viaszból készült életnagyságú és élethű viaszszobra.
• Hunyadi János 1446 és 1453 között kormányzó Magyarországon. Az ország egyik leggazdagabb földesura, kiemelkedő hadvezér, több déli vármegye vezetője, erdélyi vajda. Számos oszmánellenes hadjáratával és a királyság hősies védelmével kiérdemelte a törökverő melléknevet. Hunyadi János korán magára vonta Zsigmond király figyelmét. Hunyadi János 1414-ben a német-római császárrá választott Luxemburgi Zsigmondot Frankfurtba kísérte, 1420-ban részt vett a csehországi husziták elleni háborúban. 1437-ben elűzte Szendrő alól az ostromló török hadat. Luxemburgi Zsigmond király ekkor nagy birtokokat adományozott neki és Hunyadi János a királyi tanácsban is helyet kapott. Luxemburgi Zsigmond halála után Hunyadi János egész hatalmát és befolyását felhasználta Ulászló lengyel király megválasztásának érdekében, aki ennek jutalmául Nándorfehérvár kapitányává és erdélyi vajdává tette. Az egyre fenyegetőbben fellépő törökök elleni védelem Hunyadi János vállaira nehezedett, aki 1441-ben megzabolázta a Rácországban dúló törököket és Szendrőnél megverte őket. Hunyadi János 1442-ben szembeszállt Mezid bég roppant seregével, mely nagy pusztításokat vitt végbe Erdélyben. Hunyadi János az első összecsapásnál a túlerővel szemben kénytelen volt visszavonulni, de másodszorra diadalmaskodott rajtuk. Hunyadi János ezután betört Oláhországba, ahol az oláh és moldvai vajdákat meghódolásra kényszerítette. Hunyadi János 1443-ban már támadó hadjáratra indult, amellyel megrendítette a török hatalmát a Balkánon és megnyerte egész Európa bámulatát. 1450 októberében Hunyadi János személyesen vezette Pozsonyban a Frigyes császárral való alkudozásokat a kis László király és a korona kiadatása iránt, melyek azzal végződtek, hogy László még Frigyesnél maradt, ez utóbbi ellenben Hunyadi Jánost elismerte kormányzónak. 1453-ban II. Mohammed lépett a török trónra, aki az egész keresztény világ rémületére Konstantinápolyt is elfoglalta. Hunyadi János emiatt azonnal erélyes hadikészületeket tett és mikor 1454-ben a törökök elözönlötték Szerbiát, Hunyadi János Szendrőnél legyőzte Firuz béget. Az 1455. évi országgyűlésen Hunyadi megsokallva az ott levő Cillei ármánykodását, minden hivataláról lemondott. De midőn a török újabb fenyegető készülődéseinek Hunyadi János hírét vette, kibékült Cilleivel és Garai László nádorral (akinek leányát el is jegyezte László fiának) és elvállalta a fenyegetett délvidék védelmét. Nándorfehérvárt László fia, sógora Szilágyi Mihály és Gúthi-Ország Mihály gondjára bízta, maga pedig, miután 200 hajónyi hajóhadat állított össze a Dunán és a Száván, seregével Szegednél egyesült a Kapisztrán János ferences rendi szerzetes által összegyűjtött – főleg parasztokból álló – haddal és Mohammed ellen indult. Hunyadi János Nándorfehérvárnál fényes diadalt aratott (1456. július 21-22.). Ezt követően Hunyadi János a zimonyi táborban kitört pestisjárványnak áldozatul esett. Hű barátjának, Kapisztránnak Jánosnak a karjaiban halt meg 1456. augusztus 11-én. Hunyadi Jánost saját kívánságára Gyulafehérváron temették el. Hunyadi János hatalmas ősök és a legelemibb tudományos ismeretek nélkül a legmagasabb fokra tudott emelkedni. A mély vallásossággal párosult hazafiság e nagy képviselője nemcsak népének, de családjának is szolgált, amelynek hatalmas birtokokat hagyott. Vezéreszméje az volt, hogy Európát a keresztény hatalmak támogatásával megtisztítja a törököktől. Ezt ugyan nem tudta végrehajtani, de annyit elért, hogy az oszmán hatalmat a Duna vonalától visszaszorította a Balkánig, felszabadította a Duna és Balkán közötti keresztény tartományokat és Magyarországról 70 évre elhárította a török betörés veszélyét. Hunyadi János ezáltal hazánkat a nyugati keresztény kultúra védbástyájává tette. 

I. Mátyás (Hunyadi Mátyás; Kolozsvár, 1443. február 23. – Bécs, 1490. április 6.):

• Hunyadi Mátyás Magyarország királya 1458 és 1490 között. Apja Hunyadi János korábbi magyar kormányzó, anyja Szilágyi Erzsébet grófnő. Bár 1458-tól uralkodott, királlyá koronázására csak 1464-ben került sor Székesfehérváron. Hunyadi Mátyást cseh királlyá 1469-ben, Ausztria főhercegévé 1486-ban választották. Az egyik legnagyobb magyar királyként tartják számon, kinek emlékét sok népmese és monda őrzi. Népszerű ragadványneve az Igazságos. Hunyadi Mátyás kiváló nevelésben részesült. Korán elsajátította a német, latin és szláv nyelveket. Hunyadi János halála után Hunyadi Mátyás anyjával Temesvárra ment, ahonnan nemsokára, 1457 márciusában Budára csalták. Március 14-én az udvari párt fondorlatai miatt László bátyjával együtt Hunyadi Mátyás is börtönbe került, fej- és jószágvesztésre ítélték. Ezt a büntetést azonban csupán bátyján hajtották végre. Mikor V. László király május végén forradalomtól tartva Bécsbe és aztán Prágába menekült, Hunyadi Mátyást is magával vitte. A király azonban váratlanul meghalt és így Hunyadi Mátyás Podjebrad György csehországi kormányzóhoz került, aki a Hunyadi-ház barátja volt és igen jól bánt vele. Eközben Magyarországon egy nagy párt Hunyadi Mátyást jelölte a megürült trónra. Hunyadi Mátyás anyja, nagybátyja – Szilágyi Mihály – és a szentszék minden erejükkel azon voltak, hogy ezt a tervet megvalósítsák. 1458 januárjában kezdődött a királyválasztó országgyűlés, melyre Szilágyi Mihály 15.000 fegyveressel vonult fel. A befagyott Duna jegén a köznemesség 1458. január 24-én Hunyadi Mátyást választotta meg királynak és öt évre Szilágyi Mihályt rendelte melléje kormányzóul. Az országot ekkor keletről a török, nyugatról III. Frigyes császár, délről Velence, északról Lengyelország ellenséges magatartása fenyegette. 1458. augusztus 24-én a törökök Galambóc várát elfoglalták, mire a Hunyadi Mátyás ellenük indult és Szerbiába küldve csapatait, azok a törökökön győzelmet arattak. Podjebraddal egyezségre lépett, mely szerint Katalin hercegnőt feleségül veszi. Hunyadi Mátyás 1463. május 1-én egybekelt Podjebrad Katalinnal, aki azonban már 1464-ben szülés közben meghalt. Ezután Hunyadi Mátyás a töröktől fenyegetett délvidék védelmére indult, ahol Ali bég seregét megverte, Szerbiát feldúlta és 15.000 keresztény foglyot szabadított ki. Ekkortájt a szentszék és Podjebrad közt súlyos konfliktus támadt, mert a cseh király a katolikusokkal szemben a koronázáskor vállalt kötelességeinek nem tett eleget, sőt még inkább pártolta a huszitákat. II. Pál pápa 1465-ben Hunyadi Mátyáshoz fordult, hogy segítsen neki a cseh király ellen hozott trónfosztó ítélete végrehajtásában, amire a Hunyadi Mátyás hajlandónak mutatkozott, mert később a szentszék neki ajánlotta fel a cseh koronát. Hunyadi Mátyás 1468-ban nagy sereggel Csehországba indult, ahol győzelme után 1469. május 3-án cseh királlyá választották és nemsokára Brünnben meg is koronázták. Hunyadi Mátyás 1476-ban Nápolyban házasságra lépett a nápolyi király másodszülött leányával, Beatrix hercegnővel. December 12-én koronázták meg a királynőt. Ettőlfogva nagy befolyással rendelkezett. Hunyadi Mátyás 1490. április 6-án meghalt. Külügyi politikájában hármas célt követett. Biztosítani akarta a magyar állam függetlenségét, megalapítani Nyugat-Európában való túlsúlyát – ha lehet a német-római császári méltóság megszerzésével – és megoltalmazni az országot a törökök ellen. Hunyadi Mátyás teremtette meg az első állandó hadsereget. Maga köré gyűjtötte a legkiválóbb külföldi és hazai tudósokat, írókat és művészeket. Hunyadi Mátyás budai és visegrádi palotájának díszítésére hírneves olasz építőmestereket hívott be. Megalapította a pozsonyi egyetemet (Academia Istropolitana), a budai teológiai intézetet, a Korvina-könyvtárt. Hunyadi Mátyás uralkodása alatt jött létre Budán az első hazai könyvnyomda is. Hunyadi Mátyás életnagyságú szobra megtekinthető a tihanyi Magyar Királyok Panoptikumában.

II. Ulászló (Krakkó, 1456. március 1. – Buda, 1516. március 13.):

• Cseh király 1471-től, magyar király 1490-től haláláig. A Jagelló-házi lengyel király, IV. Kázmér és felesége, Habsburg Erzsébet királyné, magyar királyi hercegnő elsőszülött fia. Uralkodása békében és fejlődésben telt el.

II. Lajos (Buda, 1506. július 1. – Mohács, 1526. augusztus 29.):

• Magyarország és Csehország királya 1516 és 1526 között. A Jagelló-házi II. Ulászló király és Candale-i Anna királyné fia. 1508-tól magyar, 1509-től cseh ifjabb király. Az 1526-os mohácsi csatában halt meg. Ezt az évszámot tekintjük a magyar középkor végének, tehát II. Lajos az utolsó középkori magyar király.

I. Ferdinánd (1503. március 10. – Bécs, 1564. július 25.):

• 1521-től osztrák főherceg, 1526-tól magyar és a cseh király, 1531-től német király, 1556-tól német-római császár. Ferdinánd akkor született a Habsburg-családba, mikor az a hatalmának csúcspontján állt. Ferdinándnak csaknem egész életében harcolnia kellett a magyar trónért és az ország megtartásáért, amelyre a Habsburg–Jagelló házassági szerződés értelmében tartott igényt. Az Oszmán Birodalommal szemben öt háborúban maradt alul és adót is kellett fizetni a Magyar Királyságért a szultánnak.

Miksa (Bécs, 1527. július 31. – Regensburg, 1576. október 12.):

• Magyar és cseh király, II. Miksa néven német-római császár (1564–1576). Tizenkét évig tartó uralkodásának a vallás mellett a másik nagy problémáját a török kérdés jelentette. Nevéhez fűződik a törökökkel kötött drinápolyi béke, melyben elismerte a török hódítást és évi 30 000 arany adó megfizetésére kötelezte magát.

Rudolf (Bécs, 1552. július 18. – Prága, 1612. január 20.):

• Magyar király (1576–1608), II. Rudolf néven német-római császár (1576–1612) és cseh király (1576–1611), a Habsburg-uralkodóház tagja. Az abszolutizmus bevezetésére törekedett, támogatta az ellenreformációt. 1598-tól elmeállapota fokozatosan romlott, 1600-as évekre elmebaja kiteljesedett, ezért az államügyekkel egyre kevésbé foglalkozott, kedélyállapota kiszámíthatatlanná vált. 1608-ban Mátyás főherceg határozott lépést tett: erőszakkal lemondatta Rudolfot a magyar trónról.

II. Mátyás (Bécs, 1557. február 24. – Bécs, 1619. március 20.):

• A Habsburg-ház osztrák ágából származó főherceg, 1608-tól II. Mátyás néven Magyarország királya, 1611-től (I). Mátyás néven Csehország királya, 1612-től pedig (I.) Mátyás néven német-római császár. 1611-ben ,,örök béke” köttetett Magyarország és Erdély között. 1614-ben II. Mátyás pénzt kért a linzi gyűlésen Bethlen Gábor elleni harcra. 1615-ben mégis elismerte Erdély fejedelemválasztó jogát, ezért Bethlen Gábor viszonzásul elismerte, hogy a magyar korona alá tartozik a fejedelemsége. 1616-ban II. Mátyás ismét Bethlen Gábor ellen fordult ezért az erdélyi seregek végigdúlták Felső-Magyarországot.

II. Ferdinánd (Graz, 1578. július 9. – Bécs, 1637. február 15.):

• Német-római császár (1619. augusztus 28. – 1637. február 15.) , magyar (1619. március 20. – 1637. február 15.) és cseh (1617. június 5. – 1637. február 15.) király, Ausztria főhercege; az ellenreformáció és az abszolutista elvek egyik képviselője. Trónra lépése vezetett a harmincéves háború kirobbanásához.

III. Ferdinánd (Graz, 1608. július 13. – Bécs, 1657. április 2.):

• A Habsburg-házból származó osztrák főherceg, 1637-től német-római császár, magyar és cseh király. Uralma alatt került sor a harmincéves háborút lezáró vesztfáliai békeszerződések megkötésére 1648 októberében Münsterben és Osnabrückben. A Habsburgoknak el kellett ismerniük a Holland Egyesült Tartományok és Svájc függetlenségét, Svédország megszerezte a Balti-tenger német partvidékét, Franciaország megkapta Elzászt, Metzet és Verdunt. Maga a császárság formálisan maradt csak fent, ezért körülbelül háromszáz kisebb-nagyobb fejedelemség laza szövetségének lehetett tekinteni.

IV. Ferdinánd (Bécs, 1633. szeptember 8. – Bécs, 1654. július 9.):

• A Habsburg-ház osztrák ágából származó német-római király, magyar és cseh király. Apja 1646-ban cseh királlyá, majd 1647. június 16-án koronázta magyar királlyá Lippay György esztergomi érsek. 1653. május 31-én Augsburgban német királlyá választották, és ez év június 18-án mainzi érsek koronázta meg. Himlőbetegségbe esett, és hamarosan, 1654. július 9-én meghalt.

I. Lipót (Bécs, 1640. június 9. – Bécs, 1705. május 5.):

•Habsburg-házból származó osztrák főherceg. 1655–1705 között magyar király, 1656–1705 között cseh király, 1657–1705 között (VI. Lipót néven) Ausztria uralkodó főhercege, 1657–1705 között I. Lipót néven német király, 1657–1705 között német-római császár. Lipót uralkodása alatt megnőttek a birodalom bevételei, bővült a császári sereg létszáma. A török kiűzése számottevően megnövelte a dinasztia területeit.

I. József (Bécs, 1678. július 26. – Bécs, 1711. április 17.):

• Habsburg-házból származó osztrák főherceg. 1705–1711 között német-római császár, Ausztria uralkodó főhercege, magyar és cseh király. Trónra lépésekor békét akart kötni II. Rákóczi Ferenccel és a kurucokkal, de ez nem jöhetett létre. Magyarországi uralmára rányomta a bélyegét a Rákóczi-féle felkelés. Az ónodi országgyűlésen (1707. június 17-én) a Habsburg-házat és Józsefet trónvesztettnek nyilvánították.

III. Károly -Habsburg Károly- (Bécs, 1685. október 1. – Bécs, 1740. október 20.):

• A Habsburg-házból származó, osztrák főherceg, magyar és cseh királyi herceg. 1711-től osztrák uralkodói főherceg és magyar király III. Károly néven, cseh király II. Károly néven, valamint német király és német-római császár VI. Károly néven. A Habsburg-ház utolsó egyenesági férfi leszármazottja. Uralkodását a Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári béke aláírásával kezdte 1711-ben. 1716-ban meghalt egyetlen fia, és ettől kezdve egy probléma megoldása foglalkoztatta, mégpedig a leányági örökösödés elismertetése. Nagy erőket mozgósított a Pragmatica Sanctio elfogadtatására. Csehország és Erdély után 1723-ban a magyar rendi országgyűlés, majd később Anglia és Hollandia is elfogadta.

Mária Terézia Walpurga Amália Krisztina (Bécs, 1717. május 13. – Bécs, 1780. november 29.):

• Habsburg-házból származó német-római császári hercegnő, osztrák főhercegnő, magyar, cseh és német királyi hercegnő. 1740-től Ausztria uralkodó főhercegnője, magyar és cseh királynő Mária Terézia néven, majd I. Ferenccel kötött házassága révén 1745 és 1765 között a Német-római Birodalom császárnéja. Apja az 1723-as Pragmatica sanctio elfogadásával akarta biztosítani leánya számára az öröklést. Trónra kerülése után kitört az örökösödési háború. Az ezt lezáró 1748-as aacheni békeszerződés után a Habsburg Birodalom megőrizte egységét és a békés fejlődés korszakába lépett. Férjét, Lotaringiai Ferenc császárt 1740-ben névleg társuralkodói rangra emelte. Férje halálát követően 1765-ben fiát, II. Józsefet tette meg jelképes társuralkodóvá. Hivatalos neve II. Mária (Terézia) volt.

II. József – József Benedek Ágost János Antal Mihály Ádám- (Bécs, 1741. március 13. – Bécs, 1790. február 20.):

• A Habsburg–Lotaringiai-házból származó főherceg, magyar és cseh királyi herceg, aki 1764-től német király, 1765-től (csak társuralkodóként) a Német-római Birodalom császára, majd 1780-tól osztrák uralkodói főherceg, valamint magyar és cseh király II. József néven. Az első uralkodó, aki a Habsburg–Lotaringiai-házból származott. A „kalapos király” néven ismeretes. Saját elhatározásából lemondott a koronázásról és az ezzel járó eskütételről, ezért nem kellett garantálnia a rendi szervezetek, jogok megmaradását.

II. Lipót -Péter Lipót József Antal Joakim Piusz Gothárd- (Bécs, 1747. május 5. – Bécs, 1792. március 1.):

• A Habsburg–Lotaringiai-házból származó főherceg, magyar és cseh királyi herceg, aki 1765 és 1790 között toscanai nagyherceg. I. Péter Lipót néven 1790-től osztrák uralkodói főherceg, magyar, cseh és német király, és a Német-római Birodalom császára II. Lipót néven. A toscanai Szent István Lovagrend újjászervezője és nagymestere.

I. Ferenc -Habsburg–Lotaringiai Ferenc József Károly- (Firenze, 1768. február 12. – Bécs, 1835. március 2.):

• A Habsburg–Lotaringiai-házból származó osztrák főherceg, magyar és cseh királyi herceg. 1792 és 1804 között osztrák uralkodói főherceg, 1792-től magyar király Ferenc néven, cseh és német király, valamint német-római császár II. Ferenc néven, majd 1804-től osztrák császár I. Ferenc néven. A Német-római Birodalom utolsó császára és az újonnan alakult Osztrák Császárság első császára. Uralmát ferenci, vagy kabineti abszolutizmusnak nevezték. 1795-ben felszámolta a magyar jakobinus mozgalmat. 1804-ben megalapította az örökletes osztrák császári címet és I. Ferenc néven Ausztria császára lett. 1810-ben 19 éves lányát, Mária Lujza főhercegnőt Napóleonhoz adta feleségül. Az 1811-12-i országgyűlés után, csak 1825-ben, a vármegyék erélyes fellépésére hívott össze országgyűlést, amely a reformországgyűlések sorát nyitva, előrevetítette abszolutista rendszerének bukását.

V. Ferdinánd -Habsburg-Lotaringiai Ferdinánd (Bécs, 1793. április 19. – Prága, 1875. június 29.):

• A Habsburg–Lotaringiai-házból származó osztrák főherceg, magyar és cseh királyi herceg, aki 1835-től osztrák császár és Lombard–Velencei király I. Ferdinánd néven. Magyar és cseh király V. Ferdinánd néven. A „Jóságos” néven ismeretes. Ő volt az utolsó magyar király, akit Pozsonyban koronáztak meg. Ferdinánd helyett Metternich kancellár kormányzott. Az uralkodó beteges testalkatú, gyenge képességű személy volt, sokak szerint szellemileg elmaradott is. 1848. december 2-án az udvari kamarilla lemondatta minden címéről unokaöccsének, Ferenc József főhercegnek javára. (A szabadságharc ideje alatt, egészen az 1849. április 14-én kimondott trónfosztásig mindvégig őt tekintették magyar királynak.)

I. Ferenc József (Bécs, 1830. augusztus 18. – Bécs, 1916. november 21.):

• Osztrák császár, magyar és cseh király, az Osztrák–Magyar Monarchia első uralkodója (1867-1916). 68 éven át uralkodott. Irányítása alatt az 1850-es–60-as években az Osztrák Császárság katonai és politikai veszteségeket szenvedett. Ezek a vereségek kényszerítették ki a Magyarországgal való kiegyezést, a központosított birodalmi kormányzat dualista rendszerré való átalakítását. Munkabírása, vallásossága és uralkodói hivatástudata legendás volt. Politikai nézeteit tekintve ókonzervatív. Merevsége ellenére képes volt változtatásokra, ha meggyőzték arról, hogy a birodalom fenntartása érdekében ez szükséges. Példa erre az 1867-es kiegyezés Magyarországgal, az alkotmányosság elfogadása, vagy az általános választójog bevezetése az osztrák tartományokban. 1907. január 26-án. Szigorú napirendjéhez élete utolsó éveiben is ragaszkodott. 1916. novemberében hunyt el.

IV. Károly (Persenbeug, Ausztria, 1887. augusztus 17. – Funchal, Madeira szigete, 1922. április 1.):

• IV. Károly Teljes nevén Karl Franz Josef Ludwig Hubert Georg Maria von Österreich, osztrák főherceg, a Habsburg–Lotaringiai-ház utolsó uralkodója. 1916 és 1918 között I. Károly néven az Osztrák Császárság utolsó császára és IV. Károly néven az utolsó magyar király. IV. Károly feleségében, Zitában méltó társra lelt – a házasság előtt a menyasszony személyesen ment Rómába, hogy a pápa áldását kérje frigyükre. Gyermekeiket is vallásosan nevelték. Két évi uralkodása után Ausztriát és Magyarországot köztársasággá kiáltották ki. 1921-ben két alkalommal is megpróbált visszatérni a trónra, sikertelenül. A második alakalommal a horthysta csapatok IV. Károlyt elfogták, majd Tihanyba szállították. Onnan feleségével a Portugáliához tartozó Madeira szigetére vitték, ahol IV. Károly spanyolnáthában 1922. április 1-én elhunyt. A tihanyi panoptikumban megtekinthető IV. Károly viaszfigurája is.

Habsburg Ottó (Reichenau an der Rax, 1912. november 20. – Pöcking, 2011. július 4.):

• Teljes nevén Franz Joseph Otto Robert Maria Anton Karl Max Heinrich Sixtus Xavier Felix Renatus Ludwig Gaetan Pius Ignatius von Habsburg-Lothringen. Politikus, közíró, az Európai Parlament volt tagja, az utolsó Habsburg-trónörökös. A 20. század első felében az uralkodóházat megfosztották a tróntól. Ottó évtizedekig igényt tartott a trónra, 1961-ben azonban lemondott osztrák trónöröklési jogáról, hogy Ausztriába beléphessen. Ennek a lemondás volt a feltétele, bár anyja ezt soha nem tette meg, mégis beengedték Ausztriába.